Szeretek főzni. Mindig is szerettem, de így 40 felé valahogy megtaláltam benne az önmegvalósítás valami nagyon egyszerű és mindennapi formáját. Nekem a főzés egyszerű hobbi, ahol nincs cél, nincs megfelelési kényszer, csak az élmény, ahogy az alapanyagok és a fűszerek ízekké és illatokká állnak össze. Kitalálni, meglátni, aztán összerakni, megkóstolni, kavargatni, ha kell akkor hozzátenni, és ha elrontom, akkor újra kezdeni. Ha beleteszem az érzést és ott vagyok, akkor mindig sikerül. Sohasem tökéletes, de jó megenni. Amikor igazán élvezem a főzést, olyankor is valami nagyon finom kerekedik ki belőle, ha hibázom is közben.
Sokmindent főzök, de a mediterrán konyha, azon belül a rizottó a kedvencem. Mert a rizottó egyszerű, de az első pillanattól az utolsóig foglalkozni kell vele, és mindennek megvan a helye és ideje. Mégsincs méricskélés, óra, mindent érzésből kell csinálni, és nem baj ha nem sikerül kétszer ugyanúgy. Én úgy kezdem, egy fazékban felteszem a hús-, zöldség-, vagy hal alaplevet lassan forralni. Olívaolajon, nagyon apróra vágott hagymát, fokhagymát párolok szép lassan, kis lángon, hogy ne barnuljon, esetleg mehet bele reszelt zellergumó. Ez a 'sofritto', az alap.. Keverni kell finoman, érzéssel. Ha kész, ráöntöm a rizst, tovább kavarom, de már erősen, a lángot feltekerve felöntöm egy pohár száraz fehérborral. Fantasztikus illata van! Innentől együtt izzadunk, keverem, masszírozom néha rámerek egy kis levest amíg kész nem lesz, al-dente de lágy és krémes a végén egy kis vaj és egy marék parmezán. Több száz féle változatban el lehet készíteni. Tehetünk hozzá sáfrányt (amit a borba keverek), paradicsomot, gombát, zöldfűszert, én általában a piacon találom ki, hogy aznap mivel készítem, kivéve ha halas lesz, vagy köretnek készül, mert ekkor nincs nagy mozgástér.
A rizottó ott lehet "velem" minden élethelyzetben, hozzátehet valamit minden olyan naphoz, amikor elkészítem. Rizottót jó enni üzlettárssal, vagy családi ünnepen, jó enni vasárnap együtt, vagy feldobni egy hétköznap estét.. Szoktam rizottót egyedül is, csak magamnak főzni...
Az én kedvencem a risotto milanese. Lehet magában is enni, de csináltam már hozzá ossobucot (borjú lábszár, finom velős csont zöldséges, fűszeres, boros, paradicsomos alapban párolva), de kiválóan megy hozzá a sült kacsamell, vagy egy jó marharagu. Hozzávalók ahogy én csinálom::
- Nagyjából 1 liter csirke alaplé
- Egy evőkanál olíva olaj
- 1 vöröshagyma
- Egy kisebb zellergumó
- Egy csokor petrezselyem
- Egy pohár száraz fehérbor
- Só bors és egy kis sáfrány
- Kb. 3 dkg vaj
- Kb. 5 dkg parmezán sajt
- 300 g arborio (kerekszemű) rizs
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.